"Tilos a megbízó jó hírnevét, hitelességét sértő, azt veszélyeztető tények állítása, híresztelése, vagy erre utaló magatartás tanúsítása. Teljesen bevett jogi formuláról van szó, ami ellen még soha senki nem tiltakozott, hiszen minden partnerünk előtt világos, hogy az önkormányzatnak is kötelessége a saját érdekeinek védelme. Ezzel Eger városát és Eger jó hírét is védi a szerződés.” – írja a Városháza közleménye a Rádió Egerrel kötött szerződés kapcsán. No, akkor ezt ízlelgessük. Tilos a megbízó (egri önkormányzat) hitelességét sértő tények(!) híresztelésére utaló magatartás. Mármint akkor tilos, ha az illető médium szerződik a helyi hatalommal. Ha nem szerződik, akkor nagy éhínségében híresztelhet jó hírnevet veszélyeztető tényeket.

   Tulajdonképpen a 2010-es évek Magyarországán ez a klauzula bevett gyakorlat a hatalom részéről, tartalma, hogy „én fizetek, nekem húzod”. Az is bevett gondolat, hogy aki az önkormányzatot bántja, az Egert, az egrieket bántja, tehát számíthat a népharag (önkormányzat) öklére. Következik ez az orbáni zsarnokság centrális erőteréből, a demokratikus centralizmusból. (A demokratikus centralizmus olyan szervezeti működési és irányítási alapelv, mely célja szerint biztosítja, hogy a döntések az érintett tagság legszélesebb körének véleményét tükrözzék, egyúttal azok végrehajtásában a szervezet tagjai egységesen vegyenek részt. Alapjait Lenin Mi a teendő? című művében fektette le 1902-ben. A demokratikus centralizmus a deklarált működési alapelve a kommunista pártoknak, illetve a kommunista országok egész politikai intézményrendszerének. A kommunista diktatúrák gyakorlatában azonban szinte kizárólag a döntéshozatal hierarchikus jellege és azok egységes végrehajtása érvényesült, így az elv ott valójában a diktatórikus hatalomgyakorlás egyik eszköze – Wikipédia)

  Tehát nincs ebben semmi meglepő, hacsak az nem, hogy Egerben ezt milyen udvariasan és kulturáltan képes megfogalmazni a hivatalnoki rendszer. Mert világos, hogy a jó szándék vezérli. Cerberusként védi közösségét a külső és belső ellen ellen. A közösség egyé válik számára annak képviselőivel, a hatalmon lévő politikusokkal, a kritika támadássá minősül, a negatív tények híresztelése meg bűnné. Ezen aztán itt a kelet kapujában nem illik meglepődni. Hanem a továbbiak. Na, azok a szépek.

    Hogy amikor egy médium kialkudik egy kis pénzt és aláír egy ilyen szerződést, akkor menten tovább gondolja azt, és szerződik a médiamunkással, hogy az még a Facebook oldalán sem híresztelhet az önkormányzatot rossz színben feltüntető tényt, mondjuk, hogy rozsdás vasakból építettek hidat, meg egy tél alatt szétrohadó fenyőbútorokat raktak ki az utcára, ami minimum herdálása a közösnek. És a médiamunkás ezt aláírja. Majd amikor jobb munkája adódik, akkor kiszivárogtatja, hogy mekkora egy szar alakok csinálták a régi munkahelyét. Élükön persze a médiamunkásokkal, de hát ők csak napszámosok, nekik nincs más választásuk, mint eladni a lelküket, ha éppen arra van kereslet.

   Hát így működik a rendszer. A hatalom csak annyit kér, hogy szeressetek már egy kicsit, de legalább ne bántsatok, ha már én fizetek a ti pénzetekből, mire a szerződött menedzsment kést ránt és megfenyegeti a dolgozókat, akik meg nagy kiszolgáltatottságukban elárulják a hazájukat. Aztán a menedzsmentet is. Az meg feldobja a szeretetéhes zsarnokot, hogy az követelte ki a médiaterrort a közösség pénzéből etc.

   A szeretetéhség és a pénzéhség násza a mai magyar média. Miért is lenne Egerben különb a helyzet? A különbség talán annyi, hogy egy kicsit őszintébben, egy kicsit naivabban, vidékiesebben van kivitelezve, ezért aztán picit röhejesebbek is vagyunk.

   Mindenestre bizakodásra ad okot, hogy a szereplők őszintén ordenáré viselkedése mély elhivatottságra vall, mellőzve minden cinizmust (talán a médiamunkások kivételével). Ezért aztán nem kizárt, hogy egyszer bekövetkezhet annak felismerése, hogy a nyilvánosság, a vélemények ütköztetése, a rosszhírek közzététele, híresztelése mind-mind a közösség javát szolgálják, mert a hatalom ellenőrzését teszik lehetővé.

  Mert 1848-óta azt gondoljuk, hogy nem a hatalomnak kell elszámoltatnia a sajtót, hanem fordítva.