Eger jövője a kövekben vagyon?

"Már most, előre megmondom, hogy  a létbizonytalanságba taszított, félelemben tartott egriek hangulatán nem javít majd  a Dobó térre tervezett szökőkút,  a közérzetükön nem javít majd  20 ezer m2-es díszburkolat, és semmilyen látványelem, amelyre Önök  több mint 5 milliárd forintot költenek."
 
 

Eger jövője a kövekben vagyon?

"Már most, előre megmondom, hogy  a létbizonytalanságba taszított, félelemben tartott egriek hangulatán nem javít majd  a Dobó térre tervezett szökőkút,  a közérzetükön nem javít majd  20 ezer m2-es díszburkolat, és semmilyen látványelem, amelyre Önök  több mint 5 milliárd forintot költenek."
 
 
 
 
 

Eger jövője a kövekben vagyon?

"Már most, előre megmondom, hogy  a létbizonytalanságba taszított, félelemben tartott egriek hangulatán nem javít majd  a Dobó térre tervezett szökőkút,  a közérzetükön nem javít majd  20 ezer m2-es díszburkolat, és semmilyen látványelem, amelyre Önök  több mint 5 milliárd forintot költenek."

 

"Tisztelt Közgyűlés! Kedves Egriek! 

Szalóczi Géza vagyok, az Együtt-PM pártszövetség képviselő jelöltje.

Az Együtt 2014 aktivistái,  hetek óta az utcán vagyunk, aláírásokat gyűjtünk – Tisztelt kormánypárti képviselők -  az Önök  egykulcsos adója ellen.  Ezek a kitelepülések jó alkalmat adnak arra, hogy megismerjük  sok száz egri polgár véleményét az Önök,  - a városvezetők - tevékenységéről. Bizonyára Eger is leképezi az országos átlagot,  - tehát tíz emberből kettő itt is nyertese az egykulcsos adónak, melynek súlyát hét-nyolc ember viseli. Mi kizárólag a vesztesekkel találkoztunk.

A szegénység  népbetegség-szerűen terjed, és  azt kérdik  az egriek: valóban úgy állunk, hogy  5 milliárd 388 millió forintot az emberek felemelése helyett kövekre költhetünk?

Már most, előre megmondom, hogy  a létbizonytalanságba taszított, félelemben tartott egriek hangulatán nem javít majd  a Dobó térre tervezett szökőkút,  a közérzetükön nem javít majd  20 ezer m2-es díszburkolat, és semmilyen látványelem, amelyre Önök  több mint 5 milliárd forintot költenek.

Értetlenül szemléljük velük együtt, hogy az egriek életébe valóban kedvező változást hozó programok helyett  Önök köveket tologatnak. Az M25-ös út építésére nincs pénz, a volt  Dobó laktanya hasznosítására nincs mód, a helyi vállalkozások fellendítésére, a  munkahelyteremtés elősegítésére nincs elképzelés, a fiatalok egri életlehetőségeinek bővítésére nincs akarat, de  - hogy, hogy nem,  - élettelen kövekre akad ötmilliárd.

Ismerjük az Önök érvelését: éppen város-rehabilitációra  volt pályázati pénz, tehát vétek lett volna  kihasználatlanul hagyni ezt a kedvező alkalmat. Tisztelt kormánypárti képviselők! Azt mondják nem volt másra pénz? Nem hiszünk Önöknek. Sokszor bebizonyították, hogy a Fidesz-KDNP a maga stadion-méretű, gigantikus kétharmadával  arra teremt pénzt, amire csak akar.

Úgy látszik, itt Egerben egy szocreál beütésű újbarokk panoptikum felépítése kapott elsőbbséget.

A projekt folytatása kapcsán nem nyugtat meg bennünket, ami a patakmederi kerékpárúttal, ami a parkolóházzal történt. Szívesen szólnék bővebben a kerékpárút beruházás visszásságairól, de a korlátozott időkeretre tekintettel nem tehetem. Ha Önök elengednék egy pillanatra a helyi közmédia torkát,  szívesen beszélnék erről a közvéleménynek.

   Ami a parkolóházat illeti, számos megválaszolatlan kérdés lóg a levegőben: Igaz, hogy lassan két éve lejárt az üzembe helyezésre kitűzött határidő? Igaz, hogy kevesebb autó fér be, mint ahány belvárosi parkolóhely kiváltására épült? Igaz, hogy többször  beázott, és a fel-, és lehajtó rámpákat fordítva építették bele? Igaz, hogy amiatt kellett megemelni a környező parkolók díját, hogy ezáltal csökkentsék az üzemeltető EVAT Zrt.  – s vele a város - várható veszteségét?

 

Tisztelt kormánypárti képviselők!

 A Dobó tér és környéke rehabilitációja több mint  két és félmilliárdért még előttünk áll. Önök a rehabilitációra maguk szabta határidőt már  rég túllépték, a maguk szabta költségvetést szerény egymilliárddal áthágták.     A parkolóházi projekt katasztrofális eredményét látva, a szükségtelen, és használhatatlan kerékpárutat látva, riadtan figyeljük:  mivé lesz majd az  Önök kezei között  az ország egyik legszebb, -  nekünk mindenképpen legkedvesebb -  tere, a Dobó tér?  Önök hamarosan szétszedik a Dobó teret, de addigi kudarcaik után nem lehetünk biztosak abban, hogy majd össze is tudják rakni…

Tudják mi a legaggasztóbb? Hogy  erre a kísérletre   Önöknek még van közel tíz hivatali  hónapjuk, és két és fél milliárdjuk!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, önök úgy viselkednek, mint egy csapnivaló színház-menedzsment.  Már megvették a méregdrága díszletet,  egymás között már kiosztották a főszerepeket, de fogalmuk sincs, hogy mi lesz a  sikerdarab, amit velünk, vagy nekünk színre visznek.

Elkeseredetten  figyeli  ténykedésüket közel 50.000 statisztának tekintett városlakó.  

Köszönöm a figyelmet. 

 

 
 

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!