Habis László egri polgármester elítélte az Európai Uniót

Nem kisebb politikai nyilatkozatot szavazott meg Eger polgármestere, mint azt, hogy a magyaroknak nem fog diktálni senki, mert soha nem diktált nekünk senki. Habis (Fidesz) egyebek mellett csodálkozását is kifejezte az Európai Parlament határozata kapcsán. Sőt, azt is kijelentette, hogy a rezsicsökkentés áll minden mögött. Pedig már ezer éve.
 
 

Habis László egri polgármester elítélte az Európai Uniót

Nem kisebb politikai nyilatkozatot szavazott meg Eger polgármestere, mint azt, hogy a magyaroknak nem fog diktálni senki, mert soha nem diktált nekünk senki. Habis (Fidesz) egyebek mellett csodálkozását is kifejezte az Európai Parlament határozata kapcsán. Sőt, azt is kijelentette, hogy a rezsicsökkentés áll minden mögött. Pedig már ezer éve.
 
 
 
 
 

Habis László egri polgármester elítélte az Európai Uniót

Nem kisebb politikai nyilatkozatot szavazott meg Eger polgármestere, mint azt, hogy a magyaroknak nem fog diktálni senki, mert soha nem diktált nekünk senki. Habis (Fidesz) egyebek mellett csodálkozását is kifejezte az Európai Parlament határozata kapcsán. Sőt, azt is kijelentette, hogy a rezsicsökkentés áll minden mögött. Pedig már ezer éve.

Iromány

Biz.aj.

Pont

Cím

Benyújtók

Szavazás oka

Képviselő

H/11729

 

 

A Magyarországot megillető egyenlő elbánásról

Rogán Antal (Fidesz)Gulyás Gergely (Fidesz)Dr. Kocsis Máté (Fidesz)

az önálló indítvány elfogadása

 

 

Igennel szavazott képviselők

Képviselő

Frakció

Herman István Ervin

Fidesz

Horváth László

Fidesz

Dr. Nyitrai Zsolt

Fidesz

Habis László

KDNP

Dr. Lukács Tamás

KDNP

 

Az iromány:

 

Képviselői önálló indítvány

Az Országgyűlés határozata a Magyarországot megillető egyenlő elbánásról

 

1 . Mi, magyarok, több mint ezer éve az államalapítással, a kereszténység felvételével beléptünk az európai népek családjába. Mi, magyarok, sokszor kiálltunk az európai értékekért. Volt idő, amikor vérünkkel védtük ezeket az értékeket külső támadásokkal szemben. 1956-ban fegyvert fogtunk a kommunista diktatúra ellen. 1989-ben hozzájárultunk Európa újraegyesítéséhez a vasfüggöny lebontásával.

Mi, magyarok, szabad akaratunkból léptünk be az Európai Unióba. Tettük ezt abban a reményben, hogy a jog, az igazságosság és a szabadság alapján álló közösséghez csatlakozunk.

Mi, magyarok, nem akarunk többet olyan Európát, ahol a szabadságot korlátozzák, és nem kiteljesítik. Nem akarunk többet olyan Európát, ahol a nagyobb visszaél a hatalmával, ahol megsértik a nemzetek szuverenitását, és ahol csak a kisebbnek kell tisztelnie a nagyobbat.

A vasfüggöny mögött eltöltött 40 év alatt elegünk lett a diktátumokból. Mi, magyarok, mindig tiszteletben tartottuk, ha az Európai Unió erre feljogosított intézményei párbeszédet kezdeményeztek, és mindig készen álltunk az ésszerűség jegyében fogant megállapodásokra. Ezért joggal várjuk el az Európai Unió intézményeitől a Magyarországnak kijáró tiszteletet és egyenlő elbánást.

Elvárjuk az Európai Uniótól, hogy tartsa tiszteletben mindazon jogainkat, amelyek a csatlakozás után is megilletnek minket, éppen úgy, mint minden tagországot.

A magyar Országgyűlés csodálkozásának ad hangot, hogy az Európai Parlament olyan határozatot hozott, amelyhez nincs joga, és amellyel az Európai Parlament túllépi hatáskörét .

Önkényesen állapít meg követelményeket, önkényesen vezet be új eljárásokat, és olyan új intézményeket kreál, amelyekkel megsérti Magyarország uniós alapszerződésben garantált szuverenitását.

Ezzel az Európai Parlament szembemegy az európai értékekkel és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót. További aggodalomra ad okot, hogy a Magyarországot sújtó hatalmi visszaélés mögött üzleti érdekek húzódnak meg. Magyarország csökkenti a magyar családok által felhasznált energia árát. Ez sértheti több európai nagyvállalat érdekeit, akik monopol helyzetük révén hosszú éveken át extraprofitot termeltek Magyarországon. Elfogadhatatlan, hogy az Európai Parlament ezeknek a nagyvállalatoknak az érdekében próbál nyomást gyakorolni hazánkra.

A magyar Országgyűlés egész Európára nézve veszélyesnek tartja, ha az üzleti csoportok érdekei akadálytalanul érvényesülnek az Európai Unióban, és felülírhatják az alapszerződésben lefektetett szabályokat. A mai napon határozatot fogadunk el annak érdekében, hogy megvédjük Magyarország szuverenitását és a magyar emberek egyenjogúságát Európában.

Felszólítjuk Magyarország Kormányát, hogy ne engedjen az Európai Unió nyomásának, ne hagyja csorbítani az ország alapszerződésben garantált jogait, és folytassa a magyar családok életét megkönnyítő politikáját!

Ez az országgyűlési határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.

 

 

 

 

 

 
 
  • 10Bekiabáló2013július10.22:49ÚjVálasz

    ....hát a kommenjei olvastával....

     
  • 9Bekiabáló2013július10.22:16ÚjVálasz

    :)))
    Igaza van az anyukajanak!

     
  • 8Bekiabáló2013július10.12:49ÚjVálasz
    Idézet: Bekiabáló
    ... és akkor most már elégedetten hátradőlhet, kedves 2-es/6-os. Valami provokáció is vott itten? Nem vettem észre.
    ...

    Anyukám azt tanácsolta, hogy tanácsot csak okos embertől fogadjak el.

     
  • 7Bekiabáló2013július09.12:14ÚjVálasz

    ... és akkor most már elégedetten hátradőlhet, kedves 2-es/6-os. Valami provokáció is vott itten? Nem vettem észre. A hideg fejére pedig nagyon vigyázzon, ne hogy befagyjon, mert akkor nem fog tudni ilyen filozófiai mélységű példabeszédeket tartani. Néha-néha pedig próbáljon meg a cikkek és kommentek konkrét tartalmára konkréttumokat felsorolni a semmitmondó dodonai válaszok helyett.

     
  • 6Bekiabáló2013július08.23:53ÚjVálasz

    Mit köszöntem meg kedves 5-ös? Kb. azt, amit írt és jó előre.
    Láthatja mennyi minden van még itt, ami működik. Amennyiben jövőre is ez a mostani képlet marad, esetleg más szereplőkkel, akkor az a helyzet is marad, hogy hiába kukorékol az a 2-3 jól látható kiskakas, ha a fűben ciripelő sok százezer tücsök ciripelése elnyom mindent. A Nap viszont a látszat ellenére sosem a kiskakasok szavára kel fel, hanem akkor, amikor elérkezik az ideje. Tanúsítson önmérsékletet és ne hagyja magát provokálni! Hideg fejjel sokkal többet lehet elérni.

     
  • 5Bekiabáló2013július08.16:18ÚjVálasz

    Mit köszön olyan gyors határozottsággal, kedves 2-es??? Nemcsak a képviselői ténykedések egy-egy percét kérte már számon több egri polgár és civil szervezet ezeken a fogadóóráknak csúfolt, gyalázatosan egyoldalúvá tett alkalmakon, közmeghallgatásokon - meg az ilyen-olyan egri hírportálokon -, de megannyi konkrét (eszement, káros, fölösleges, pénzkidobásos megalomán) döntését is! Csak hogy ez a nagyon-nagyon "lokálpatrióta", nagyon magyar, mélyen keresztény társaság rosszabb, mint a középkori földesurak. Tisztességes, érdemi válaszok nélkül hagyják a kritikai észrevételeket, és nagyon sértődősek, pökhendiek. Önálló véleményük, szabad akaratuk persze nincsen, csak amit a vezénylő tábornokuk előír nekik. Ettől meg szánalmasak is, nem csak ellenszenvesek. Köszönöm, ennyi.

     
  • 4Bekiabáló2013július07.23:06ÚjVálasz

    Felelős helyett megoldás kerestetik!

     
  • 3Bekiabáló2013július07.22:27ÚjVálasz

    Senki nem vitatja Habis legitimitását. Azonban azután, hogy a lókupec kultúrájú főnöke lejáratta Magyarországot a bunkóságával, most meg ezzel a magyarkodó rinyálással rázzák együtt az öklüket, ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Világossá kell tenni, hogy az orbáni tempó se nem európai, se nem kulturált, se nem egri. Ha az egri polgármester ezt támogatja, akkor egy közülük, a cinikus, aljas nemzetvesztők közül.

     
  • 2Bekiabáló2013július07.20:38ÚjVálasz

    Ugyan már! Olyan ez, mint mikor a kocsmából haza térve este a szomszéd jól elkalapálja az asszonyt.
    A te udvarodba még áthallatszik, de holnapra elfelejted.
    A szemben lévő oldalon pedig már tudni se fognak róla.
    Habis Lászlót törvényesen választotta meg a választásra jogosult többség.
    Választási logika szerint a többség mindig az "igen"-nel szavazókat és a távol maradókat együttesen jelenti,
    mert ugye az is szavaz, aki egyébként nem megy el.
    Jelentkezzen az az ember, aki elment a képviselői fogadóórák valamelyikére és számon kérte a képviselői ténykedés egy percét is!
    Nincs jelentkező?
    Jó, köszönöm, ennyi!!!!

     
  • 1Bekiabáló2013július07.16:51ÚjVálasz

    Habis László az egri polgárság szégyene lett. Ez a szavazata gyalázatos.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!