Egy lokálpatrióta közszolga
2013.01.27.00:00
Matematikus, közgazdász, mérlegképes könyvelő, no meg egyebek mellett tanár is. Talán leginkább pedagógus. Volt „közellenség”, kulturális vállalkozó, megrögzött újító. Összeprogramozott egy családi házat, mert a Commodore 64-es játékgépre írt számítógép szoftvereit szerte az országban használták könyvelésre, készletnyilvántartásra. Egy ötfős csapattal kezdte egy osztályteremben, most 240-en dolgoznak alatta. 32 éve a szakértelem és a közszolgálat képviselője, mára egyik jelképe Egerben. Mellesleg megváltoztatta több tucat csángó gyerek életét. Molnár Lászlóval, az Ekvi (Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye) igazgatójával beszélgettünk.
Egri Szín: Tősgyökeres egri?
Molnár László: Gyermekkorom óta élek Egerben. Dobós voltam, majd a főiskola és közgazdaságtudományi egyetemet elvégezve a Dohánygyárban osztályvezető-helyettesként, majd az Agria Bútorgyárban vezető szervezőként dolgoztam. 1981-ben kormányhatározattal létrehozták a GAMESZ-t, a Gazdasági és Műszaki Ellátó Szolgálatot, aminek a feladata az óvodák és az általános iskolák gondnoki, könyvviteli, pénzügyi teendőinek ellátása volt. Engem hívtak oda vezetőnek, mert elképzelés sem volt, hogy mit kell kezdeni ezzel az intézménnyel. Az épületüzemeltetést, fenntartást kellett tartalommal megtölteni. Ennek nagyon örültem, mert az egyetemen is vezetéselméletet, struktúrakialakítást tanultam, és a mai napig úgy gondolom, hogy ehhez elég jól értek.
Egri Szín: Kikkel kezdett?
Molnár László: Ismerőseimet, barátaimat hívtam, aztán lassan kialakult a csapat, akikkel 20-30 éve dolgozom együtt. Kitűnő emberek.
Egri Szín: Milyen erőforrások segítették akkor a munkát?
Molnár László: Kézzel tekerős összeadó-gépekkel kezdtük. Már léteztek lyukszalagos könyvelő rendszerek, de minden rettenetesen elavult volt, a műszaki területen a szerszámozottság egyenlő volt a nullával. Akkor jelentek meg az első otthoni számítógépek, élükön a Commodore 64, és én írtam rá ügyviteli programokat, amik annyira jól sikerültek, hogy Pécs, Szeged, Debrecen, de az ország más nagyvárosai is azt használták. Aztán elkezdtünk apróbb bútorokat gyártani, mivel nekem van műszaki tanári végzettségem is, így sikerült az úgynevezett Központi Műhelyt, mert akkor volt még ilyesmi, erre a célra átvenni. A pedagógus társadalom, amely akkor még elég zárt volt, könnyebben befogadott a tanári végzettségem okán, míg a műszaki és gazdasági ismereteimet az ellátandó, gondnoki munkámban tudtam kamatoztatni.
Akkoriban az ország elismerten egyik legjobb és legsikeresebb intézménye voltunk. Egyedül a dunaújvárosi GAMESZ volt sikeresebb, de ők a piac felé nyitás útját választották, ellentétben velünk, akik a költségvetési kereteket és a közszolgálati kötődést képviseltük. Az idő minket igazolt, mert a piacon ezek a szervezetek nem tudtak megmaradni. Egyébként ma is rendszeresen összejönnek az ország különböző intézményüzemeltető szervezetei, rendszeresek az eszmecserék. Számon tartjuk egymást.
Egri Szín: Aztán jött a Rendszerváltás, és a GAMESZ „közellenséggé” vált. Az intézmények szemében a függetlenség és szabadság eltiprójaként, a központi utasításos világ képviselőjeként jelent meg.
Molnár László: Valóban. Komoly terveink voltak az egységesített tiszta profilú GAMESZ működtetésével kapcsolatban, de a Rendszerváltás ezt meghiúsította. Meg kell, hogy valljam, hogy így visszatekintve én akkor komoly hibákat követtem el. A 80-as évek végén már jelentkezett a pénzhiány. A politika egyre komolyabb megszorításokat követelt, és ezeket nekem kellett végrehajtanom, ami nagyon nagy érdeksérelmeket okozott. Volt eset, amikor az akkor megjelent videomagnót az igazgató hazavitte és otthon használta, én pedig szabálytalanságot felszámoltam, vagy éppen vett egy új mosógépet, és a régi rosszat bevitte az iskolába majd kérésemnek megfelelően visszacserélte. Ezek később úgy csapódtak le, hogy én a régi hatalom kiszolgálója voltam. Ami azt illeti, ebben van igazság, de ma is úgy gondolom, hogy a közszolgálat mindig lojális kell, hogy legyen az aktuális hatalomhoz. Ez nem jelent kritikátlanságot, az én esetemben pedig végképp nem, de vita tárgyát sem képezheti. Mindenesetre hibámnak gondolom, hogy a megszorítások végrehajtása során agresszívebben nyúltunk bele a rendszerbe, mint ahogy azt az érintettek képesek lettek volna elviselni. Megindult GAMESZ szétverése, de szerencsére a politika nem volt annyira biztos a dolgában, így meghagyott elemeket. Az óvodák továbbra is nálunk maradtak.
Egri Szín: Innen felfelé ível a történet?
Molnár László: Körülbelül harminc fő maradt, irodai munkás és karbantartó összesen. Elkezdtünk vállalkozni, lakásokat újítottunk fel, keményen dolgoztunk. Aztán először az egészségügyi alapellátás addig teljesen ésszerűtlen és drága rendszerét kérték meg, hogy szervezzük át és működtessük. Itt már tízmilliós megtakarításokat értünk el a fogászati ügyelet és egyéb egységek racionalizálásával. Aztán szépen elkezdték ránk rakosgatni a feladatokat. A nevünk már VESZ, Városi Ellátó Szolgálat volt.
Óvodai vizesblokk
Egri Szín: Mi volt a siker titka?
Molnár László: Például addig az óvodák a saját kívánságlistájuk alapján részesültek a felújítási pénzekből. Ennek az lett az eredménye, hogy semmit sem tudtunk igazán rendesen megcsinálni. Én azt javasoltam az óvónőknek, hogy újítsuk fel a vizesblokkokat mindegyik óvodában egy ütemterv szerint, vállaltuk, hogy az EKVI a vállalkozásból származó hasznot visszaforgatja a munkák fedezetére. Így biztos lehet mindenki, hogy sorra kerül és lesz egy szép, korszerű vizesblokkja, igaz egy kicsit szűkösebb keret marad az éves munkákra. Fontos, hogy együtt határoztuk el, és mára minden egri óvoda felújított, szép vizesblokkal rendelkezik. Pluszforrást nem, csak egy kis belátást és szervezést igényelt a dolog.
Egri Szín: Eger kis város, igen fejlett panaszkultúrával és hírbehozó képességgel. Mégis úgy tűnik, hogy az EKVI, vagy korábban a VESZ, valahogy nem szerepel az utcahíradókban... Ez nem gyanús?
Molnár László (elmosolyodik): Az, ha nincs panasz, az nem feltétlenül jó! Nem főnökei vagyunk a gondjainkra bízott intézményeknek. Természetesen rengeteg tanácsot adunk, én személyesen igyekszem meggyőzni a felelős vezetőket egy-egy beszerzési döntés nem feltétlenül helyes voltáról, de alapvetően csak a jogszerűség és a ráfordítható forrás az, amiben nincs kompromisszum. Ennek az az eredménye, hogy például az óvónőkkel és néhány igazgatóval már nem is csak kollegiális, hanem szinte baráti viszony alakult ki.
És jöttek a feladatok
Egri Szín: Aztán szépen kinőtték a Gárdonyi-ház hátsó udvarát…
Molnár László: Gárdonyi Saroltának, az író dédunokájának még én kértem meg az engedélyét, hogy átalakíthassuk az ottani bezárt óvodát. Minden átalakítási munkát mi végeztünk el önerőből. Most a szívem szakad meg, látva, hogy mennyire romlik az elhagyott iroda állaga.
A mostani irodánk már egy igazán nagy szervezet kiszolgáló egysége. Ide futnak be azon iskolák tanteremadatai, ahol telemetrikus hőmérsékletmérést és hőfokvezérlést végzünk, a portaszolgálatok és a gépkocsik GPS adatai, az ujjlenyomatos blokkoló egységek információi. Az időközben hozzánk visszakerült iskolák, a kulturális és szociális intézmények online módon ellenőrizhetik készleteiket, könyvelésük aktuális állását. Ide érkeznek be az Internet alapú hibabejelentések, amik sorsát szintén az Interneten követhetik az intézményvezetők.
Egri Szín: A katedra nem hiányzik?
Molnár László: 1990-től 2010-ig a főiskolán tanítottam művelődés gazdaságtant. Azt gondolom, hogy nemzetközi kitekintésben is jól látom a közszolgálat helyzetét. Számomra néhány alapvető elvárás létezik a közszolgálatban szerepet vállaló egyén felé, ezek a szakszerűség, a tisztesség és a lojalitás. Szerintem ez a közszolgaság fundamentuma, egész életemben ezen elvek szerint éltem.
Kultúra, csángók
Moldvai csángók
A moldvai csángók Moldva tartomány- ban élnek, a negyedmilliós moldvai katolikus lakosság legnagyobb részét alkotják. A magyarul még tudó moldvai csángók száma a legutóbbi felmérések szerint 62 ezer körülire tehető, ez a népcsoportnak csak mintegy egynegyede.
A népcsoport magját feltehetően a honfoglaláskor
határőrzőként kint hagyott magyarok alkották, akik mellé a magyar királyok a 12–13. században erdélyi és Felső-Tisza-vidéki magyarokat telepítettek. A 15–17. század között magyar huszitákés erdélyi menekültek csoportjai érkeztek, az 1764-es madéfalvi veszedelem után pedig nagyszámú székely népesség telepedett le, amikor a hadkötelesség elől menekülő székelyek a hegyeken túlra menekültek az osztrák hadsereg elől elrejtőzve. Az utóbbiak leszármazottaik alkotják a mai magyar nyelvű moldvai csángók többségét.
A moldvai csángók egy kisebb része, az északi csángók a magyar nyelv olyan változatát beszélik, amely sok vonásában a középkori magyar nyelvet őrzi. Számos olyan régi szavuk van, amely a mai magyar nyelvből már eltűnt (filjesz, ahét, bücsü, csúkmony, eszüdni, jü, külpis stb.), ezenkívül sok román jövevényszót is használnak. Ma ez a magyar nyelv egyetlen önálló regionális dialektusa (vagyis nem csupán a magyar nyelvjárások egyike, hanem az irodalmi nyelvtől erősen különböző nyelvváltozat). Beszédük nehezen érthető más magyarok számára. A moldvai csángók nagyobb része a székely nyelvjárásokhoz hasonló nyelvváltozatot használ, csak több benne a régies szó és nyelvi forma, illetve a román kölcsönzés, mint a mai székelyek nyelvében.
forrás: wikipédia
Egri Szín: Kulturális vállalkozóként, illetve a csángó gyerekek segítőjeként is hírnévre tett szert…
Molnár László: Amikor elbizonytalanodott a GAMESZ körül a helyzet 1992-ben, akkor átgondoltam az életemet és úgy döntöttem, hogy több lábra kell állnom. Mivel közgazdász vagyok, és nem is tartom magam rossz közgazdásznak, pénzem nem volt, arra a következtetésre jutottam, hogy olyan fába kellene vágnom a fejszémet, ahol a bevételek hamarabb jönnek, mint a kiadások. Jó esetben a kulturális rendezvényszervezés ilyen. A pályázati pénzek, a jegybevételek hamarabb érkeznek, mint a gázsi és technikai számlák. Ezért aztán belefogtam életem egyik legszebb kalandjába: irodalmi estek a Dobos cukrászdában, színházi előadások a Vitkovics ház udvarán és a Szépasszonyvölgyi szabadtéri színpadon, a Ferencesek udvarán a „Muzsikáló augusztus” kamarazenei rendezvénysorozatba. Dr. Ringelhann György volt akkor a polgármester. Példáúl amikor helyszíneket kerestem és megakadt a szemem a Franciskánus udvaron, ami akkor tele volt szeméttel, sittel. Kértem a polgármestert, adja ide rendezvény helyszínnek. Csodálkozva válaszolta, hiszen ott nincs semmilyen helyszín. Amikor kértem, hogy nézzük meg együtt, és meglátta a lerobbant szemétdombot, akkor furcsán nézett rám, de azt mondta, ha ezt rendbe hozom, akkor ő nem bánja.
Saját magam irtottam ki a gazt, csákányoztam. Kis idő múlva az ország egyik leghíresebb kamarazenei rendezvény helyszíne lett, élvezhették itt a muzsikát nem csak az egriek, de a világ minden tájáról. Volt, hogy a Bartók vonósnégyes csak egy egri koncert erejéig utazott ide Párizsból. A Bartók rádió felvételeket készített. Aztán persze más lett a turisztikai irány, nagyrendezvényeket akartak, fesztiválokat, tömegeket. A kamarazene meg már csak ilyen, nem ezrek nézik egyszerre, úgyhogy vége lett. Pedig a vége félé, amikor már nem volt pénz, például Gregor József azt mondta, hogy ő jön ingyen is. Mondtam, hogy útiköltségre sincs pénz, mondta, hogy nem baj, majd ő fizeti. Volt idő, amikor a Szépasszony-völgyi szabadtéri színpadon 1500 fős énekversenyt szerveztünk, de a Vitkovics-ház udvarát is „bejátszottuk” Ruszt József rendezésében igen emlékezetes darabok kerültek Egerbe.
Egri Szín: Hogyan lett a csángók pártfogója és a Közösségi Teniszverseny alapítója?
Molnár László: A tenisz régi szerelmem. Az EKVI pályáit az évek során kialakított kapcsolatoknak köszönhetjük, ez az adófizetőknek nem került pénzébe, mégis Egert gazdagítja. Néhány barátommal szervezzük már évek óta az Egri Társasági Teniszversenyt, utoljára 82-en indultunk, de építettünk strandröplabda pályát is, a tagdíjak fedezetet nyújtanak a pályák fenntartására, sőt építettünk öltözőt napkollektoros vízmelegítéssel, vásároltunk adogató gépet, ezek mind a város tulajdonát képezik. Így képzelem én a modern értelmű városi polgárt.
A csángókkal nyolc-kilenc éve kerültem kapcsolatba. Azt tapasztaltam már akkor is, hogy a nemzeti érzés sokakban csak szavak szintjén létezik. Mi tenni akartunk valamit. Ment egy csoport akkoriban egy alapítvány szervezésében, és a feleségemmel bekéredzkedtünk. Vittük az ajándékokat, és ott a helyiek sorba álltak, mi meg osztottuk a szatyrokat, meg az észt. Ezt borzalmasan megalázónak éreztem. Ezek az emberek dolgosak, becsületesek, csodálatosak. Nem ők tehetnek a szegénységükről. A nyelvük a nyelvújítás előtti magyar nyelvi állapotokat tükrözi, de azt kellett látnunk, hogy a gyerekek már alig beszélik a magyart, viseleteiket nem hordják, táncaikat nem járják, énekeiket nem éneklik. Alig jártak magyar iskolába.
Hazatérve megszerveztem egy csoportot, akik hajlandóak voltak fizetni a szállásért, ellátásért, amikor odautaztak. Ez a helyieknek is új volt. Eddig kaptak ajándékot, cserébe viszont ellátták a vendégeket. Most ezért is pénzt kaptak. Csak később derült ki, hogy egy kicsit bolondnak néztek, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy mielőtt jönnek a vendégek, tegyék rendbe a szobákat, amit mi ellenőrizni fogunk. Csak később tudtam meg, hogy a szoba ( „szóba”) náluk a tűzhelyt jelenti. Szóval ez a kapcsolat elmélyült, és azóta is működik. Az ajándékokat nem mi osztjuk szét, hanem odaadjuk a helyi, köztiszteletben álló személyeknek, akik jobban tudják, hogy kinek mire van szüksége. Ma már rendszeresen jönnek gyerekek hozzánk táborozni, az egyetlen feltétel, hogy magyar iskolába járjanak. Még magyarul sem kellett nagyon tudniuk. Itt úszni, teniszezni járnak, visszük őket kirándulni. Mi tanítjuk őket magyar dalokra, ők meg a mi gyerekeinket csángó énekekre. Megszerveztük a Ferences templomban a liturgia magyar tanítását, mert azzal is szembesültünk, hogy hiába járnak magyar misékre, nem értik a pap szavait. A törődés eredménye, hogy mára valamennyi falubeli gyerek magyar iskolába jár. Két éve elhoztam néhány gyereket Siófokra egy nemzetközi népdal versenyre, és megnyertek két első díjat úgy, hogy a zsűri elnöke sírt, amikor a csángó gyerekeket hallgatta.
A Facebookon az ismerőseim fele csángó. Persze nem otthonról Interneteznek, hanem sokan az iskolából, ahova továbbtanulni mentek, talán egy kicsit a mi munkánk eredményeképpen is, de egyre többen mennek el munkát vállalni külföldre, sokan Afrikába.
Molnár László januártól nyugdíjas, de beadta pályázatát egy újabb ciklusra. Fizetése kevesebb lenne, mint a nyugdíja, de látszik, hogy a munka, a közszolgálat, a tenni akarás erősebb benne, mint a pihenni vágyás.
Kérdés, hogy mit tesz vele a politika így a választásokhoz közeledve ...
|
Semmit sem tesz vele, mint ahogy eddig sem.
Molnár László egy remek ember! Eger büszke lehet rá.