Egri dramaturg lopott kabátot Barcelonában
2013.01.08.00:00
Az írást Jónás Péter a facebook-ra szánta, és az Egri Szín kérésére járult hozzá, hogy itt is publikáljuk.
Tisztelt volt kollégáim, barátaim a Gárdonyi Géza Színházból, Egerből!
Kicsi a világ – itt Kölnben ért el interneten a hír: a színházbüfében mostanság arról (is) beszélgettek valakik Egerben, hogy nekem lenne köszönhető, hogy a valahai Quartet-fesztiválból kimaradt az egri színház, merthogy én csúnyákat mondtam Blaskó Balázsról egy megbeszélésen Barcelonában, 2011. tavaszán. Eddig szól a hír arról, hogy valaki kabátlopásba keveredett.
Nem szeretem a büfépletykákat, amikor tizedkezes részinformáció-forgácsokból legendák születnek. Igazából nem is kellene válaszolnom. Azért teszem mégis, mert a szüleim Egerben élnek, én is fogok oda hazalátogatni – nem szeretném, ha például az ő fülükbe hazugság jutna rólam. És azért reagálok nyilvánosan, mert nem szeretem a büfépletykákat. Én csak tényeket fogok leírni, arról, ami velem történt meg. Akit ez nem érdekel, természetesen most abbahagyhatja az olvasást:)
A fenti vádat már akkor is megkaptam, amikor még ott voltam a színházban – szintén a büfében:) Akkor is elmondtam az alábbiakat, most megismétlem. A Quartet-en én a színházból szinte egy személyben hat évig dolgoztam. A színháznak, a városnak, nektek. Nem sokan köszönték meg. Négy év volt a szellemi előkészítés, számtalan tanácskozással, tárgyalással, költségvetés- és koncepcióírással, pályázatírással, angolul - senki nem segített, azon kívül, hogy Csizi hagyta, hogy dolgozzak, akarta, hogy legyen a színháznak nemzetközi fesztiválja, és ebben minden anyagi támogatást (az utazásaim a tanácskozásokra) és szabad teret megadott. Nagyjából azt és úgy valósíthattam meg, amit én akartam. Köszönet ezért, életem egyik legszebb kalandja volt. Aztán nyilván, amikor már nyertünk pénzt és éles volt a pályázat és a fesztivál, akkor persze hogy segített mindenki, a gazdaságisoktól a díszletpakolókig. De én találtam ki a szerb és a francia igazgatóval az egész koncepciót, egy személyben terveztem meg millió programmal az egri fesztivált, szerveztem, fordítottam, rohangáltam, többször hajnal hatig írtam a pályázatot a leadások előtt, éjszakáztam, stb. Az én „gyerekem” volt, pénzt ezért nem kaptam - el lehet képzelni, milyen fontos volt ez nekem.
A Quartet
2008-ban 200.000 eurós támogatást nyert a Kultúra keretprogramban a Kvartett/Európai víziók elnevezésű projekt, melynek magyar résztvevője az egri Gárdonyi Géza Színház (KultúrPont)
A nagyközönség a Kvartett/Európai víziók c. projektet a négy ötnapos európai vendégszereplés során ismerhette/ismerheti meg, melynek 2009. októberi állomása Eger városa volt. Az első nemzetközi "utazó színház" ellátogatott már Szerbiába és Csehországba, a franciaországi rendezvényre pedig 2010 márciusában kerül sor. A kulturális közvetítés e projektjének célja a különböző európai kultúrák és országok közti határok áttörése, a kíváncsiság felkeltése, a más kultúrák és tradíciók felé való nyitás. A projekt a részt vevő országok művészei és szakemberi mellett a közönséget is érinti, hálózatokat kíván létrehozni. Célja továbbá a közös művészképzés, a kutatás és produkciók támogatása azonos alkotási feltételek megteremtésével, ill. a különböző európai országok kulturális különbségeinek figyelembevételével.
Barcelona. Balázs nem akart kiengedni. Lett még volna egy tárgyalás, ahol el kellett volna mondanom, hogy én, mint az egész projekt (nem csak az egri színházé, hanem az egész Quartet-é) projektmenedzsere, nem maradok a színháznál, és hogy új vezetés új társulatot épít Egerben, döntsék el, hogyan tovább. A Quartetesek nyilván nem egy színházépülettel dolgoztak együtt, hanem egy társulattal. Úgy gondoltam, és most is így gondolom, az a korrekt, ha ezt tudják, mert ez egy teljesen új helyzet, tartalmilag, szakmailag egy új színházat jelent. Ennek ellenére nyilván azt mondtam Balázsnak - próbálja meg folytatni, mert ez egy jó projekt, mutatkozzon be, írja le, milyen színházat akar, küldjön dvd-t, és akkor majd meglátjuk, mi lehet a folytatás. Mint írtam, először ezt Balázs nem akarta. Olyannyira nem, hogy amit a pályázatában leírt, hogy nincsen szükség fesztiválokra, mert megzavarják a társulat munkáját, a próbafolyamatokat, azt személyesen is elismételte nekem. Az utolsó pillanatig nem tudtam, megyek-e, egyszer már volt repülőjegy, hogy "elbúcsúzhassam" a kollégáimtól, aztán le lett mondva, majd pár nappal a találkozó előtt Balázs felhívott, hogy mégis mehetek. Elbúcsúzni. Úgy tudom, hogy Sata Árpi és Venczel Valentin jártak közben ezért Balázsnál. És Balázs írt egy levelet, amiben leírta, milyen polgári, konzervatív színházat akar csinálni, és összevágatott egy dvd-t a saját rendezései részleteivel. Ezt én fordítottam hamisítás, toldás-húzás nélkül angolra. És az elutazásom előtt, miután már ismertem a dvd-t is, a levelet is, én azért őszintén elmondtam négyszemközt Balázsnak: ismerve a külföldi barátaim szakmai munkáját, színházi ízlését, arra számítson, hogy nem biztos, hogy ez tetszeni fog nekik. És még azt is hozzátettem: talán finomabban, óvatosabban kellett volna fogalmazni. Ez a teljes igazság. Amikor jött Blaskó Balázs, nem titok, soha nem is titkoltam - én már az első nyitó beszéde után sejtettem és az első négyszemközti beszélgetés után tudtam: nem szeretnék sajnos a színházban maradni, mert nem tudok az esztétikai elvekkel és a Balázs pályázatában leírt, szerintem az előző közös éveket etikátlanul szidó gondolatokkal semennyire sem azonosulni. Se szakmailag, se emberileg.
Barcelonában én annyit tettem, hogy elmondtam, hogy váltás van, azt is elmondtam, kik álltak fel eddig a társulattól, azt is, hogy én is, és azt is, hogy miért. „Mocskolódás”, rosszindulat nélkül, tényszerűen. Egyszerűen elmondtam, hogy nem tudok ezekkel a szakmai célokkal azonosulni. A korrektség miatt, mint az egész projekt projektvezetőjének el kellett mondanom, hogy miért nem maradok. Nyilván, egy szervezet vezetője indokolja, hogy miért nem lesz már a szervezet vezetője (a Quartet projektté). Színházi, intézményi háttér nélkül, és teljes létbizonytalansági családi jövővel - akkor már tudtam, hogy Németország, de fogalmam sem volt, mit és hogyan és mire - nem maradhattam személyként sem a Quartetben. Ezek után átadtam a levelet, a dvd-t, és elhagytam egy órára az üléstermet, és azt mondtam: döntsetek a jövőről ti, és ne befolyásoljon titeket az én kiválásom, és a véleményem se az egri váltásról: itt egy koncepció, itt egy dvd, nézzétek meg. (Hogy miért volt szükséges ez a bemutatkozás? Azért tartott négy évig a Quartet előkészítése, mert teljesen szakmai alapokon szerveződtünk, számtalan előadását megnéztük egymásnak, megismertük a társulatokat, mielőtt szakmai koncepciót írtunk. Ez nem az a projekt volt, hogy itt egy pályázat, itt van négy színház, hívjunk le gyorsan pénzt - hanem az a projekt, ahol szakmailag hasonló gondolkodású alkotók barátkoztak, az alkotás és a szakmaiság felől, és ehhez találtak egy pályázatot. Előbb volt szakmai koncepció, és utána kerestünk pályázatot hozzá!) Egy óra után visszamentem, és annyit mondtak: Péter, nélküled nem tudunk egy olyan társulattal dolgozni, amelyben te már nem vagy benne, amely már nem az, mint amit mi megismertünk, amellyel mi évekig együtt gondolkodtunk. A levélben leírt szakmai elvekkel, esztétikai elvekkel, és a dvd-n látott színházi látásmóddal nem tudunk azonosulni, teljesen más színházat csinálunk. Adj egy hetet, meg fogunk fogalmazni egy választ az új igazgatónak. Ez lett az a válasz, ami aztán az interneten is megjelent, amiben bejelentették, hogy nem akarnak tovább együttműködni az egri színházzal. De ez az ő saját döntésük volt – nyilván, felnőtt emberekről van szó, saját véleménnyel.
Isten lássa lelkem: a „gyerekemet” nyilván nem én öltem meg, ennél nagyobb hazugságot nem tudnék kitalálni. Így alakultak a körülmények. Nem hiszem, hogy nálam jobban fájhatott akkor bárkinek is a Quartet megszűnése (azóta sincsen Quartet, nem találtak új, hozzájuk való szakmai partnert, színházat).
Még annyi a büféhez: annak idején azzal is megvádolt valaki, hogy egy, a szerb színház által nekem kifúrt német színházi állásért „adtam el” a Quartet-et... Ez megint csak minden betűjében hazugság, ráadásul gonosz és aljas. (Bocsánat, de ha az, akkor az.) Annyi a valóságtartalom, hogy miután magánemberként mondtam Szasa Milosavljevicnek már a Quartet megbeszélés után, egy búcsúsörnél egy barcelonai kocsmában, hogy fogalmam sincs, mit fogok Németországban csinálni, mert egyelőre egy matrac van „leszervezve” egy barátom kisszobájában Kölnben, akkor Szasa egy hét múlva írt egy e-mailt, hogy küldjek angol életrajzot, lehet, hogy Stuttgartban oda tudja azt adni az igazgatónak, akivel munkakapcsolatban van. De nem ígért állást, és ennek a baráti gesztusnak semmi köze nem volt az egri színházhoz és a Quartethez, csak a mi barátságunkhoz és az én élethelyzetemhez, és a dologból nem is lett semmi, soha még csak vissza sem hívtak Stuttgartból, azt sem tudom, hogy az az életrajz aztán eljutott-e Stuttgartba:)))
És jelenleg napközis tanári félállásból próbálom eltartani a családomat Kölnben.
Hogy ki mit pletykál a büfében, ezentúl nem érdekel. Én nem szoktam hazudni. Ha valakinek beszélgetni valója van rólam, velem – engem kérdezzen, itt megtaláltok.
Mindenkit szeretettel üdvözlök: Jónás Péter
Köln, 2013. január 7.
(Itt most azért sorolom fel a kollégák neveit (azokét, akik itt „ismerőseim”), hogy mindenki kapjon egy olyat, hogy Jónás Péter említett a hivatkozásában, hogy tudja olvasni, akit érdekel: Erika Nádasy, Menyhért Szegvári, Sziráki Márta, Zita Mirkóczki, Gál Középső Név Gábor, Dóra Barta, Bori Sirokay, Levente Tóth, Kovács Patrícia) — with Zoltán Jónás and 54 others.
|