Doros Judit cikke 62 pályamű közül nyerte a pénzjutalommal járó Paul Lendvai díjat. Írásában a borsodi Tard jelenkori viszonyait mutatja be, amely azért is érdekes, mert immár alapműnek tekintett szociográfiai tanulmányt készített anno Szabó Zoltán 1936-ban, A tardi helyzet címmel, így az összehasonlítás a mai viszonyokkal igen érzékletesen bemutatható. Szabó Zoltán volt, aki Cifra nyomorúság című művében így ír Egerről: ” A jövőtlen kisváros kicsiny lehetőségeit már eredendően megszabja Eger fekvése. Az, hogy ez a város oda épült, ahol van, hegyek alá, inkább világi és egyházi hatalom várának, mint gazdasági központnak. Helyzeténél fogva olyan város, mely kapu ugyan, de leginkább olyan kapu, melyet pedig mindig bezártak, hol a nemzet ellenségei ellen, hol az »új idők új dalai« ellen. Ez a kapu mindig inkább visszavert, mint átengedett és sohasem volt az a célja, hogy kereskedőket, vagy árut bocsásson be, vagy küldjön ki. Eger mindig inkább vár volt, mint város és a vár itt sohasem élt szoros egymásrautaltságban a várossal, mint például a német kisvárosokban.”

Kácsor Zsolt harmadik kötete (korábbi művei: Barbarus, István király blogja), a Rettenetes Vlagyimir az ötvenes évek világába kalauzolja az olvasót, megfestve a zsarnokság kiszolgálóinak, működtetőinek lélekrajzát. A könyv az ötvenes évekről beszél, de a mának szól.  A Kalligram kiadó gondozásában megjelenő mű szereplői a Pál utcai fiúk hőseinek neveit viselik, mintha a „felnőtt” vörösingesek regényét olvasná az olvasó. A valóság persze csupán annyi, hogy az emberi jellem ábrázolásának ezen módja, amely zárt hím közösségek viselkedésén keresztül mutat be konfliktusokat, remek lehetőség a zsarnokság anatómiájának boncolgatására.

A könyvbemutatón elhangzott általános jellemzés a Rettenetes Vlagyimirral kapcsolatban az volt, hogy letehetetlen.

 

„– Megjött a Boka, itt van a Boka! – hallatszott mindenfelől az örömittas hang.

A két Pásztor kísérte, akik megpróbálták arrébb taszigálni a tömeget, de Boka leintette a testőreit. Fáradtan ugyan, de mosolyogva fogott kezet az őt ünneplőkkel. Borostás volt, s a szeme alatt mély, sárgás árkok húzódtak.

Azért jött, hogy a székházat ért ostrom nyomait megnézze, de amikor a fákon lógó holttesteket meglátta, feléjük fordult a figyelme. Megállt előttük, mire egy férfi leemelte a halottak arcáról a zsebkendőket.

Boka tekintete elfelhősödött. Hosszan nézte a két hullát, végül azt mondta:

– Ismertem őket! Hazaárulók...

E szavakra a tömeg zajosan ünnepelte a forradalom vezérét.

Boka továbbindult a székház bejárata felé, miközben az idősebb Pásztor előtte haladt, hogy utat törjön neki, a fiatalabbik pedig a hátát védte, s kíméletlenül félrelökdöste a mámoros híveket.

Szebenics és Wendauer magára maradt.”