Kábítószer-kereskedelem gyanújához kapcsolódó ügyben adott ki elfogatóparancsot az Egri Rendőrkapitányság Csóka Richárd ellen. A 2005-ben, Egerben született férfi tartózkodási helyéről várnak információkat. A közzétett felhívás szerint november 5-én rendelték el Csóka Richárd körözését. A keresés alapjául a Büntető Törvénykönyv kábítószer-kereskedelemre vonatkozó, 176. paragrafusában meghatározott bűncselekmény gyanúja szolgál. Az ügy további körülményeiről a rendelkezésre álló tájékoztatás nem közöl részleteket. Aki tudja, hol tartózkodik a keresett férfi, az Egri Rendőrkapitányság 06-36/522-111-es telefonszámán adhat tájékoztatást. A körözési eljárás azonosítója 10010-157/1644/2026.KÖR., amely segítheti az ügy beazonosítását. Névtelenül is lehet információt adni Azok is segíthetik a felderítést, akik nem szeretnék felfedni személyazonosságukat. A 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszám ingyenesen, éjjel-nappal hívható. A rendőrség tájékoztatása szerint a szolgálatnál nem jelenik meg a telefonáló hívószáma, és a beszélgetésről hangfelvétel sem készül. Azonnali rendőri intézkedést igénylő helyzetben a 112-es segélyhívón lehet bejelentést tenni. Források: körözési adatlap, Telefontanú – rendőrségi tájékoztató. Indexkép: depositphots

Dr. Lőrincz György, a St. Andrea Szőlőbirtok borásza vehette át az idei Vince Életműdíjat. A kitüntetést november 7-én, szombat este adták át a budapesti Szépművészeti Múzeumban rendezett Vince Gálán. Az elismerésről a St. Andrea Szőlőbirtok számolt be a Facebookon. Lőrincz György a díjátadón arról beszélt, hogy a kitüntetést egy kihívásokkal teli időszakban Istentől kapott biztatásként éli meg. St. Andrea Szőlőbirtok „Nagyon örülök, el sem tudom mondani, mennyire – kell majd még néhány nap, hogy ezt tényleg megértsem és el tudjam hinni” – idézte a borászt a szőlőbirtok. Lőrincz György az Egervinnél kezdte pályáját, majd 2002-től a családi St. Andrea Kft. ügyvezetőjeként dolgozott. A Magyar Bor Akadémia 2009-ben az Év Bortermelőjének választotta. A St. Andrea közleményében a család megtartó erejét emelte ki, és úgy fogalmazott, hogy az életműdíj Lőrincz György munkáján és a birtokon túl az egész egri borvidéknek is szól. indexkép: MTI, Szigetváry Zsolt

Sior írása Kissé ellágyulva ültünk Ádámmal a fal tövében. Kezünkben cigaretta, mellettünk egy undorítóan bűzlő befőttes üveg, tele csikkekkel. Láthatóan már hónapok óta senki nem ürítette ki, és a beleeső csapadék feketére áztatta a dekkek körül a folyadékot. A társasház mellett ülünk, előttünk felpúposodott a beton, az a hatalmas ősfa, amit ki kellett volna már vágni akkor, mikor elkezdtek építkezni, gyökerével már elkezdte a rombolást. Érdekes ez a környék, ha turista lennék, azt mondanám, hogy jó környék, szép és világos lakások, parkok, korrekt közvilágítás. Mindig Belgium, meg Hollandia feelingem van, mikor ebben a városrészben lógok. A vörös borító téglák lesznek ebben a ludasok. Azonban mi tudjuk, hogy a házak minősége csapnivaló, már a lakók hetven százaléka kiköltözött innen, pedig összesen 10 éves a ház. Akinek volt sütnivalója, már el is adta a kecót. Főleg az baljós, hogy beáznak. Hogy a francba ázhat be egy vadi új lapos tetős épület? Tíz év után… közbotrány. Fáradtak vagyunk, engem a csatornapucolás szedált le, Őt a kifutószolgálati „karrier”. Fáradtak vagyunk, kizsigereltek és törődöttek. Ádám éppen felmondott. Az történt, hogy a viharos szél, egyszerűen belökte egy busz alá, nem tudta kitartani a kormányt, pedig gyakorlott bicajos. Valami isteni szerencse folytán nem lett semmi baja, csak a bicaj sérült meg. Fogta az egész szart és bevágta az út melletti bokorba, a retkes ételkihordós hátizsákkal, benne volt az utolsó két pizza, amelyeket már senki nem fog megenni. Elég volt, üvöltötte a sötétbe és eljött. A két beszívott skót, biztos sokat telefonált, hogy hol a nasi, meg a pizza, már ha eszükbe jutott egyáltalán. Bár a hívási naplóban azért benne van, hogy nem csak kitalálták két okoscigi közben ezt a dolgot. Némán szívjuk a tekert cigit, ahogy egy elmegy, már tekerem is a következőt. Mit mondhatnék én ennek az embernek? Színművészetit végzett, nyelveken beszél, sportos, tudatos, terápiára jár, apa, férj, gondolkodó intellektus és éjjel, drogos arcoknak viszi ki a pizzát, meg amit rendelnek a JUST EAT platformon. Csak egyél, ja, a lakosság úgy néz ki, mint egy disznóhizlalda, csak zabálnak, ennyi maradt meg legtöbbjüknek a demokráciából. Szabadon fogyasztanak. Mit mondhatnék magamnak is? Kétségbe vagyunk esve, mert eljöttünk otthonról, már 5. éve nyomjuk itt, Ők valami 12 éve és ez lett! Hazamenni nem tudunk, itt meg ez lett. Ki tehet erről? Mikor a karmáról, meg ilyen vajákosságokról olvasunk az Oshó összesben, meg a távfilozófusok Facebook oldalán olyan könnyednek tűnik, hogy ez a tanulási szakasz, meg hogy biztos rászolgáltunk, épít…ja, épít! Régebben azt mondták, zongorista kezem van, nézem a nagy lapát kezeim, tele vágásokkal, a megdagadt ujjamról már nem tudom leszedni a gyűrűt sem. Mi lett belőlünk? Én csak ki akartam magunkat menteni Orbánisztánból, meg Egerből, élet közepi válságból, de azt senki nem mondta, ez ilyen kurva nehéz lesz… Ádám azért érdekes életstratégiát követ. Az összes összekuporgatott pénzt, amit kitermel ezzel a szar munkával táncórákra, nyelvtanárra, logopédusra, beszédtechnika tanárra költi, kórusba jár énekelni, mindenhol önkénteskedik, ahol a színház neve akár csak a margón is felsejlik. Amatőr társulatokba játszik nulla fontért, speciális tornát követ, hogy megacélozza az izmait. Nem mondom, hogy nem értem, de lehet én 14 év ugrabugra után elengedném ezt a vonalat, mert ha eddig nem fut be az ember, akkor már nem is fog, már ha a realitásokat nézzük. Azonban neki ez szóba sem jöhet és végül is tisztelettel nézem erőfeszítéseit, magam is ezt csinálom, 16 éves koromtól hülyeségeket firkálok falakra és vásznakra. Én is bízom benne, hogy valaki majd felfedez, jóllehet, nem tudom ettől konkrétan nem várhatok semmit. Talán annyit, hogy többet nem ugráltat senki és szépen beszélnek velem. Igen, azt hiszem ez az én mennyországom. Szabadfölde országa. Talán annyi könnyebbségünk van, hogy nem sudribunkók között kell töltenünk a szabadidőnket. Beszélgethetünk filmekről, könyvekről, lélekről. Meg kell becsülnünk. Volt olyan magyar kollégám, aki 200 szóval kommunikált, és betege voltam a társaságának. Elköszöntünk, ölelés, előtte még egy cigi. Elköltöztek Glasgowba, bicajszervízben dolgozott. Ritkábban találkoztunk, de mindig tudtuk ki merre jár. Néha elmentünk kocsival megnézni őket, abban a házban is beázott a tető. Egyszer csak mondja, hogy Kanadába kapott valami szerepet, egy amatőr, elsőfilmes csaj filmjében. Egy barátnője ajánlotta be, olyan embert kerestek, aki perfekt magyar és angol. Emigráns magyar családról szól a film: ő lenne az apa. Megvoltak a beszélgetések, a tiszteletdíj jelképes, éppen fedezi a három hetes túrát. A terv az, hogy kimegy, egy hétig a filmbeli család együtt lóg, hogy a négy gyerek megszokja őket. A filmbeli felesége Magyarországról megy ki. Aztán két hét alatt fel kell venni a filmet, mert ennyire van pénze a rendezőnek. Kiment, hazajött, mesélte (mert erre elmentünk hozzájuk), hogy nagyon organikus volt a folyamat, a sztori okos, majd kiderül, hogy vágják meg később. Arra emlékszem, hogy a forgatás után, még volt egy pár napos túra az erdőben, meg valami bulika. Ennyi. Hazatérte után, a húszezredik kaszting után, szóltak neki, hogy felvételt nyert, egy, a Hong Kong melletti gigavárosban alapított, mulató hajón berendezett színházba, ahova két komplett brit társulat fog kiutazni. Ezt azért kaphatta meg, mert úgy látszik, a több éves pénzégetés (torna, logopédus, nyelvtanár…) révbe ért, ha lehet ezzel a suta szójátékkal leírni a folyamatokat. Nehéz döntés lehetett, a család marad, ő utazik, neki is vágott, próbák, hajó, varieté, rivalda. Egyszer felhívott, azt mondta, hogy annyian laknak a városban, mint a Kárpát-medencében. Meg azt is mondta, Kína olyan modern, hogy mellette még Anglia is falu, a Ferrari egy futottak még kocsi. Fél évig semmi, majd hív, hogy hívták Kanadából, hogy valami díjat nyert a film, olyan helyi díjat, tud e menni a díszbemutatóra és díjátadóra!? Mondta, hogy nem nagyon, dolgozik Kínában, de aztán elengedték egy pár napra. Egy napig repült, aztán vissza. Mesélte, hogy a hölgy, úgy megvágta a filmet, hogy ő is seggre ült. Az a neve, hogy Blue Heron (Szürke gém). Nagyon örültem a hírnek, gratuláltam, meg hümmögtem, hogy nocsak… Egy hónap múlva hívott, hogy egyre több díjat nyer, nyert a film, folytonosan hívják a fesztiválokra, de nem tud menni. Mondja, hogy Reisz Gábor kereste meg, hogy szeretné, ha Ő játszaná az új filmjében a főszerepet. Meg Mundruczó Kornél… mindketten látták a Blue Heront és ezért írtak rá. Még hallottam, hogy az Oszkár-díjra is jelölték a filmet, Svájcba indul egy új forgatásra, egy neves budapesti színház akarja leszerződtetni, Reisz filmje a mozikban, Mundruczóval dolgoznak, hazaköltöztek Magyarországra. Ülök a moziban Edinburghban. Nézem a Blue Heront. A barátunk játszik a vásznon. Valami egészen hihetetlen, de a feleségem évfolyamtársa Egerből, Réti Iringó játsza a magyar emigráns feleséget Ádámmal. Ahogy játszik a barátunk, érzem, hogy folyik a könny az arcomon. Nem törlöm le. Látom az ételfutár táskát, a fáradt tekinteteket, a cigiket és a csendet, ahogy ott guggolunk a falnál. Az ember, aki megcsinálta, nem emlékeztet arra, aki a kanadai filmen lubickol. Ott van a barátom és játszik. Használja a tanult készségeket, angolt, tánctanárt, logopédust, mindent…! És olyan jó most ezt látni, azt hittem, csak filmeken van ilyen, s lám, most az életben is. Mikor véget ér a film, ami olyan pörölycsapás pofont ad a csattanóval, hogy szabályosan kiszédülök az ajtón. Futok az utcán, szakad az eső az arcomba. Mikor előkerülök, feleségem a kocsiban vár, nem kérdezi meg, merre jártam. Nem beszéltünk semmit. Konstatálunk és emésztünk látottakat. Azóta tudom, hogy nem adjuk fel. Kelünk és megyünk, nem adhatjuk fel. Az álmok, ott lapulnak az üveghegyeken túl. A népmesék igazak, jótett helyében jót várj! Igazat írt Coelho és Oshó sem hazudott. A Facebook-okostojások jó felé tapogatóznak, és mindenki, aki felemeli a fenekét bármely ügyben, ami neki fontos, jó irányba tart. Azóta is festek. Minden nap. Mint valami penitencia. Festek és írok. Figyelek magamra, hogy ne legyek nyegle. Hogy olvassak. Legyek művelt és megbízható. Nézem a többi művészt. Tanulom a technikájukat. Csenek ötleteket. Olvasok. Sportolok. Nem szokom vissza cigire. Nem iszom. Csinálom az ingyenes munkákat, nagyvonalú vagyok. Mert megértettem, hogy a sormintám működik. Szabadország vár rám, ránk. Lehet a következő kanyarban. Semmi különös az a hely, csak szabad emberek élik ott életüket. Oda tartok. Tegnap felhívott az ember. Két éve találkoztunk az utcán. Állt be mögém a kocsijával. Éppen egy street artot festettem egy eldugott edinburghi utcában, egy sikátorban. Igencsak örült, azt mondja, hogy évek óta keres. Van egy képe a lakásában tőlem, találta. Mesélt róla, hogy ki is ő. Nem igen hittem, nem volt valószínű. Meghívott kávézni. Mesélte, hogy Banksy jó fej, leszarja a pénzt és hogy nagyon természetes. Sose találnám ki, ki is ő. Visszakérdeztem, röhögött rajtam, mutatta, hogy igen, vele dolgozik. Azt mondta, engem keresett, mert igazi vagyok és imádja, hogy senki vagyok és láthatóan semmiért csinálom, amit csinálok. Hogy punk vagyok, és leszarom ezt a világot. Mondtam neki, hogy azért ez nem így van. Mindenesetre azért jót beszélgettünk. Mondta, hogy majd keres. Ennyiben maradtunk. Rákerestem a neten, hogy létezik e a név? Létezett. Aztán eltűnt. Ebben szinte biztos voltam, mindig ez van, már ismerem ezt a sormintát is. Aztán tegnap küldött egy pár fotót (nem akarok erről többet mondani, diszkréció is van a világon…), ahol Banksy nagymester műveivel álldogál valahol. Egy művészhölgyet is küldött hozzám. Beszéltem már vele. Jövő héten találkozunk. Mondta, lehetne valami közös projektünk. Még megemlítette, hogy jövőre, amit ígért, akkor sínen van. A világ egyik legnagyobb fesztiváljára kivisznek. Engem. Ahogy ígérte. Nagyokat nyelek, de amúgy értem, mi történik. Semmi különös, csak a népmesei fordulatok köszönnek vissza. Most ülök a nappaliban. Veszem a sáros cipőmet. Csinálom a penitenciát. Megírtam ezt az írást önkéntes alapon a lapnak, amit olvasnak. Berakok 4 képet a teherkocsimba, amit majd kirakok a városban. Mint ezer éve minden nap. Kis sáros teherkocsi, ezer fontért vettem kertészkedéshez. Megyek 2 idős ember kertjét rendbe tenni. Ez a munkám. Írok, festek és most megyek, hogy dolgozzam. Hogy eltartsam a családom. Hogy szabad ember lehessek. Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet! Sior korábbi munkái itt érhetők el az Egri Ügyeken, de ha az újabbakra is kíváncsiak vagytok, akkor az instagramon vagy a facebook felületén is felkereshetitek.

Eger történelmének egyik legismertebb alakja Dobó István. Nevét az 1552-es várvédelem tette halhatatlanná, amikor az irányítása alatt álló védők visszaverték a hatalmas túlerőben érkező oszmán sereget. A győzelem után azonban nem egyenes út vezetett sz...

Eger Kossuth Lajos utcájában, a 26. szám alatt áll egy olyan történelmi épület, amelynek múltjában főúri családok, katonák, múzeumi gyűjtemények és egy híres magyar regény története találkozik. A Buttler-ház nem csupán egy régi egri műemlék: falai közö...

Eger történelmi belvárosában vannak olyan kis átjárók, amelyek mellett könnyű úgy elmenni, hogy közben észre sem vesszük, milyen különleges városi környezetben járunk. Az egri vár Törökkertjének falai mellett húzódó macskaköves lépcsősor éppen ilyen he...